A kölcsönadott szempár

Vakvezető kutyának születni kell. Talán egyenként nem különleges, de együttesen ritkán meglévő tulajdonságokkal kell rendelkezni egy speciális feladatot – esetünkben vakvezetést – ellátó négylábúnak: erő, bátorság, kitartás, agressziómentesség, embercentrikusság, önállóság, határozottság, tanulékonyság. Persze emellett még rengeteg vérmérsékletbeli különbséggel kell számolni, hisz a „minden jóval” ellátott eb is lehet pl. hiperaktív vagy lagymatag.

Egyes fajtákban – mint például a retrieverek – sokkal több kiképzésre méltó egyedet találunk, így természetesen egyszerűbb a megfelelő alanyt köztük megtalálni. Vegyük pl. a labrador retrievert: ez a fajta világszerte a leggyakrabban alkalmazott vakvezető kutya. Őt követi a golden retriever, bár Magyarországon rendkívül nehéz jó idegrendszerű, nem meghunyászkodó, és főleg önálló döntésekre képes goldenhez jutni. A fajta itthoni képviselői rendkívül szépek, világszínvonalú a küllemük, de bizony erre a munkára ez vajmi kevés.

Kezdetben leginkább német juhászkutyákat használtak vakvezetésre, de ez manapság egyre ritkább. A fajta jellegéből adódóan előbb-utóbb őrizni kezdi a gazdit, a szűkebb életterét, és ez a tulajdonság nem kívánatos ezen a „pályán". Egyre nehezebb nyugodt, kiegyensúlyozott, nem „pörgős" egyedet találni közöttük.

Ha már rátaláltak az ideális tanulóra, nem mindegy, hogyan nevelkedik. Rendkívül fontos az ingergazdag (városi) környezet, a sok utazás, minél több új élménnyel. Arra is ügyelni kell, hogy az új tapasztalat ne legyen negatív, pl. egy kisgyerek nehogy jól megcibálja a kölyök fülét stb. A játék ne feltétlenül apportírozásban merüljön ki, hisz a munka során ez tabu lesz. Gondoljunk csak arra, milyen szörnyű lenne, ha a vakvezető-tanonc minden eldobott cigarettacsikk után vetődne, a póráz végén persze a vak emberrel.

A kiképzés során megtanulják a kutyák azt, hogy miként kell közlekedni: a járdáról való le- és fellépésnél megállnak, kikerülik, jelzik az útba eső tárgyakat, úgy, hogy a gazdinak baja ne essen. Keresnek vezényszóra megállót, padot (széket), postaládát, zebrát, ajtót, lépcsőt, kijáratot, liftet, és megmutatják egy bankba vagy postára betérvén, melyik ablaknál ül alkalmazott. A vakvezető kutya azonban nem taxi, nem tudja a cím bemondása után a kívánt helyre vezetni a vakot; a gazdinak kell tudni, hogy miként kell az úticélt megközelíteni (pl.: 3 sarkot előre, azután balra, majd ajtót kell keresni). A négylábú társ pedig tudni fogja, hogyan lehet ezt végrehajtani, pl. ki kell közben kerülni egy útfelbontást, egy behajló faágat, jelezni 3 fellépőt, 3 lelépőt és megkeresni az ajtót.

Sokévi együttélés után persze megérti azt is, hogy: „Na, gyerünk a Pistához!” és pontosan tudni fogja, hova kell menni, főleg ha Pistánál „leesik" egy-két finom falat is.

Hogyan segíthetjük vakvezető munkáját?

Először is tisztázzuk, hogyan ismerjük fel a vakvezető kutyát!
Az eb hámot hord, rajta általában vöröskereszt található. A vaknál nem mindig van fehér bot, és van, akit ez zavar.
• Ne simogassuk a vakvezető kutyát, az ő helye a vak mellett van. Felelősségteljes feladatát csak úgy tudja végezni, ha nem vonjuk el figyelmét.
• Ne etessük, és ne hívogassuk, hisz a játéknak munka közben nincs helye.
• Vegyük pórázra saját kutyánkat, ha vakvezető közlekedik, és ne engedjük, hogy zavarja!
• Ne ijesszük meg a dolgozó kutyát pl. petárdával, riasztópisztollyal: lehet, hogy a veszély elkerülése végett nem a megfelelő irányba vezeti a gazdát!
• Ne vegye át a vak vezetését, ha kutyával közlekedik, ne próbáljuk a helyesnek vélt irányba ráncigálni kutyástól a vakot, mert bizonytalanná válhat ez az egyébként összeszokott páros!
• Ne nehezítsük az amúgy sem könnyű munkáját a dolgozó kutyának: parkoláskor hagyjunk számukra a járdán elegendő helyet!
• Ha gyalogátkelőnél várakozik a vakvezető kutya és gazdája, figyelmeztessük a gazdit, mikor vált zöldre (mert a kutya nem érzékeli a lámpát!) vagy mikor tud zökkenőmentesen a túloldalra jutni!
• A vakvezető kutyásoknak soha nem szabad mozgólépcsőt használni, ez a kutya számára roppant balesetveszélyes. Vezessük az állólépcsőhöz a párost; lehet hogy a kutyának ez nem jól látható helyen van!
• A buszmegállónál kérdezzük meg, melyik buszra várnak, és tájékoztassuk a vakot, ha az megérkezett!
• A vakvezető kutya oda is elkísérheti gazdáját, ahová más kutyák nem: orvosi rendelő, bevásárlóközpontok stb. Legyünk belátóak velük!
• Ne követeljük a szájkosár használatát: a vakvezető nem harap, és így is elég dologra kell figyelnie, ne nehezítsük a munkáját!
• Autóban ülve ne a fénykürttel vagy integetéssel biztassuk átkelésre, szóljunk ki, hogy indulhat!
• Soha ne a kutya felől álljunk, ha segíteni akarunk!
Mindezeket figyelembe véve biztosan jó szívvel gyönyörködhetünk egy-egy vakvezető kutya és gazdája bizalmon alapuló, komoly érzelmeken nyugvó mindennapos munkájában.